"aki egy életet megment, a világot menti az meg"

A mentokutyákat korunk katasztrófahelyzetei hívták életre. Növekvo fontosságukat, szerepüket, az alkalmazási területek bovülése jelenti. Földrengés, földomlás, vonat- és repülogép-szerencsétlenség, házomlás, bánya- és üzemrobbanás, vagy egy otthonról elkóborolt gyerek esetében hathatós segítséget tudnak nyújtani.

A kutyák a körülményektol függetlenül, minden idojárási körülmények között és minden terepen tudtak dolgozni. A kutyák jól tájékozódnak, jobban látnak a sötétben, mint az ember és kis, szuk helyre is beférnek. A jó mentokutya, intelligens, jól fegyelmezheto, irányítható, megfelelo keresokedvvel rendelkezik, nem agresszív, emberszereto.

Csapatunk, 1998-ban a Nyíregyházi Polgári Védelmi Körzeti Parancsnokság segítségével jött létre, melyhez sikerült megszerezni Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármesterének Csabai Lászlónénak támogatását is.

2001-ben önállóvá váltunk azzal, hogy egyesületté alakultunk. Ma egyesületünk tagjai, a nap 24 órájában riaszthatóak. Kiképzett kutyáinkkal veszünk részt nap, mint nap természeti katasztrófák okozta károk enyhítésében, eltunt személyek felkutatásában, illetve nehezen megközelítheto helyekrol való mentésben. A feladatok végrehajtását a rendorséggel, határorséggel, polgári védelemmel, önkormányzatokkal és egyéb szervezetekkel együttmuködve végezzük.

A mentokutyák képzése Magyarországon 1993-ban kezdodött Miskolcon a Magyar Katasztrófakutyás Egyesület keretében. Eredményeik alapján 1994-ben felvételt nyertek a Nemzetközi Mentokutya Szervezetbe (IRO). Egyesületünk 1999 óta kapcsolatban áll a Magyar Katasztrófakutyás Egyesülettel, amely szakmai támogatásával járul hozzá muködésünkhöz.

Nemcsak a kutyák, hanem a csapat tagjai is folyamatos képzésen vesznek részt, több kutyavezeto, vizsgavezeto, elsosegélynyújtó, vizimento, önkéntes tuzoltó, tolmács, informatikus, alpinista és búvár vizsgával rendelkezo tagunk van. Ennek köszönhetoen a csapat képes megrongálódott épületekben, romokon, roncsok között, nyílt, erdos, bokros, sziklás területeken, vízen és víz alatt, halott és élo személyek felkutatására, mentésére és szükség esetén sürgosségi ellátására.

Minden riasztáshoz önköltségen vonulunk ki. A gazdák és segítok folyamatos képzése, hazai és külföldi gyakorlatokon való részvétel biztosítása, technikai felszerelés cseréje és bovítése; a kutyák ellátása, képzése, vizsgáik megszerzése, és orvosi ellátásához elengedhetetlen az anyagi háttér megteremtése.

Az államtól semmilyen támogatásban nem részesülünk, így munkatársaink saját jövedelmükbol, illetve adományokból végzik ezt az egyértelmuen társadalmi feladatot. Egyesületünk 2001-ben lett önálló. Ettol az évtol már az adózók 1%-os adományára is számíthatunk. Arra kérjük Önt, hogy amennyiben módjában áll, segítsen minket abban, hogy minden rászorulóhoz idoben eljussunk, a leheto leghatékonyabban végezhessük munkánkat és amennyiben megteheti, kérjük ajánlja fel adójának 1%-át Egyesületünk hatékonyabb muködésének elosegítése érdekében.

  

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság a 3.Pk.60.130/2001/2.-számú, végzésének értelmében a Nyíregyházi Mentokutyás Egyesületet (NMKE) nyilvántartásba vette. A szervezet az alapszabály 2. pontja értelmében a következo tevékenységeket végzi: katasztrófák és eltunési esetek esetén személyfelkutatás, emberélet mentése, katasztrófa-védelem segítése, állat és természetvédelem, euroatlanti integráció segítése, stb.

Egyesületünk az 1997. évi CLVI. A közhasznú szervezetekrol szóló törvény 26.§ c. pont 8., 9., 15., 19., 21., pontjában foglaltak szerinti közhasznú tevékenységeket végzi. E törvény 6.§ 1. bekezdés c. pontja alapján: a közhasznú szervezet támogatóját a közhasznú szervezet  létesíto okiratban rögzített céljaira  adott támogatás (pénzbeli és nem pénzbeli juttatás) után társasági adókötelezettséget érinto kedvezmény, illetve személyi jövedelemadó kötelezettséget érinto kedvezmény illeti meg.

A támogató az 1996. évi LXXXI. Társasági adóról szóló törvény 7.§ 5. bekezdésében foglaltak szerint csökkentheti adóalapját, egyesületünk az ehhez szükséges (7.§6. bekezdés) igazolást jogosult kiállítani.

Egy biztos, ha kell, ha szükség lesz ránk, ha hívnak, újra megyünk. Addig is, a hétköznapokban tovább dolgozunk, tovább tökéletesítjük kutyáink és önmagunk tudását.